A Giordani Gold az Oriflame prémium smink márkája. Az alapozókat már mutattam nektek egy bejegyzésben amit Ide kattintva olvashattok el . Persze sok más termék is a kedvencem , viszont vannak olyanok is amelyek nem igazán váltak be.
Most is Giordani Gold termékeket hoztam , szám szerint 5-öt. :)
A formulája hyaluronsavat, bőrtökéletesítő komplexet, fehértea-kivonatot, valamint rózsaszín és arany tónusú, fényvisszaverő részecskéket tartalmaz.
Használhatjuk önmagában vagy alapozás előtt primerként.
A csomagolásra egy szavam sem lehet , megszokott Giordani Gold minőség . Átlátszó vastag üveg, pumpás fekete műanyag adagolóval.
Nagyon jól adagolja a terméket nem akadozik, nem pumpál egyszerre sokat, én olyan 2-3 pumpányit szoktam magamra tenni.
Amikor is kinyerjük a terméket valóban láthatóak benne a kis rózsaszín és arany részecskék , felkenve azonban nem, tehát nem fogunk a terméktől csillogni. :)
A hatásáról már viszont nem sok jót tudok mondani, pontosabban írni :( Ahogy említettem 2-3 pumpálásnyit viszek fel belőle , mivel egyszerre nem adagol túl sok terméket, ami számomra egyáltalán nem probléma.
A bőröm szinte beszippantja ami azért érdekes, mert ezt a terméket száraz bőrre javasolják, az enyém pedig inkább zsíros, tehát nem gondolom, hogy ez egy száraz bőr esetén elegendő lehet. Mivel a hidratáló hatását én nem igazán vettem észre . Továbbá azt sem tapasztaltam, hogy egy egészséges ragyogást adna a bőrömnek. Igazából nem vettem semmilyen változást észre a használata mellet, sem szebb, sem hidratáltabb vagy épp egységesebb tónusú nem lett tőle a bőröm.
Felkenéskor egy ragacsos érzetet hagy maga után, ami nem lenne probléma, mert így jobban bele tapad az alapozó .
Bár bevallom , hogy nem igazán vettem észre, hogy tartósabb lenne ettől a sminkem. Az viszont tény, hogy könnyű rá alapozni , azzal nincs probléma.
Szóval sajnos ez a termék nem lesz nálam újra vevős.
Én ezt a terméket egy nagyon jó akcióban vettem, azt hiszem olyan 1500 ft-ért . Teljes áron 4300 ft-ba kerül , véleményem szerint ezért az árért sokkal de sokkal jobb sminkalapokat kapunk.
A termék azt igéri, hogy luxus, könnyű, mousse-állagú formula befedi a pillákat, különleges applikátorával dús hatást eredményez, a legkisebb pillákat is eléri. Fehér pigmentjei még intenzívebbé teszik a szempillaspirál színét. Hatására dúsabbnak, ragyogóbbnak látszanak a pillák.
Jelentem minden amit ígér így igaz! Imádom ezt a spirál - alapot, én már 2 x újra vettem ezt a terméket és még újra is fogom venni, mert a képen látható már fogyóban van.
A csomagolása nagyon kis luxy ( nem tehetek róla odáig vagyok a Giordani dizájnjáért ) ennél a terméknél viszont már nem a megszokott fekete -arany kombót látjuk, itt most a fehér -arany verziót választották, egyébként jó döntés volt.
A spirál keféje egy ilyen érdekes megoldású, talán a homokórához tudnám hasonlítani. Valóban ellehet érni vele a kisebb pillákat is, a belső szemzughoz is könnyen alkalmazható .
Miután felkenjük a pilláinkat fehérre színezi , ez azonban eltűnik ahogy felkenjük rá a normál szempillaspirálunk.
Az eredmény hosszabb, dúsabb már -már műszempilla hatású :)
Szinte már mindennap használom a terméket, ezzel ugyanis sokkal szebb eredményt érek el egy rosszabb minőségű spirál is, mivel erre könnyebb felvinni a spirált, nem fogja annyira összetapasztani a pillákat.
Hosszabbítja, dúsítja és megemeli őket.
Én próbáltam ezt többféle módon használni, ahogy ezt az alapot felkentem rögtön kentem rá a spirált vagy épp megvártam, hogy ez teljesen megszáradjon, voltaképpen mindenhogy működött.
Bár én azt javaslom, hogy az alap után várjunk egy percet és aztán spirálozzunk , az a biztos :) Szóval ezt a terméket én nyugodt szívvel ajánlom figyelmetekbe.
Teljes áron : 3000 ft
Akciósan : olyan 1500 ft-ért beszerezhetjük.
Giordani Gold MasterCreation korrektor ( 10 ml )
Kendőzd el a bőrhibákat a korrektorral, amely az életkor előrehaladtával jelentkező 8 jelre hat. Colour Correct Komplexe tökélesen illeszkedik a bőr természetes tónusához. Tápláló összetevői fokozzák a bőr tápláltságát. Egy nagyszerű formula, amelynek hatására fiatalosabb és tökéletesebb lesz a bőr megjelenése.
Amikor megrendeltem nem igazán kedveltem , majd azt vettem észre, hogy szinte mindennap ezért nyúlok. A nem kedvelésnek a rossz árnyalat választás volt egyébként az oka .
Két árnyalatban elérhető
Nem tudom miért de én a sötétebbet rendeltem meg, de mivel nagyon szeretem meg fogom venni a világosabb árnyalatot legközelebb.
Ennek a korrektornak az alapozóját már használtam, annyira azt nem érzem a magaménak, arról amúgy Itt írtam.
Ezt a terméket viszont tényleg kedvelem, még pedig amiatt mert annyira jó a formulája.
Ez az egyetlen korrektor ( eddig legalábbis ) amely nem ül bele az apróbb szemráncokba , nem emeli ki a száraz részeket és még hidratál is.
Szerencsére egy puha , műanyag tubusban van a termék így az utolsó cseppig ki tudjuk nyerni belőle, az ecsetes applikátorral pedig könnyen fel is vihető. Bár az eldolgozásához én egy smink szivacsot javaslok, azzal a legszebb az eredmény.
A fedését én egy közepesnek mondanám, de könnyen rétegezhető. Én a bőrhibáimra egy másik korrektort használok , a szem alatti területeken viszont ezt szeretem a legjobban , a fentebb említett okokból kifolyólag.
Teljes áron : 3500 ft
Akciósan : 2000 ft.
Giordani Gold bronzosító krémstift
Egyébként nagyon szép mind a csomagolásuk , mind maguk a termékek . Az illata engem egy vaníliás kekszre emlékeztet ..valamiért az jut róla eszembe.
Árnyalatok
Coral Glow : egy púder rózsaszínes alap tónus , arany csillámokkal. Amint az a képen is jól látható elég sok benne a csillám , emiatt nem igazán alkalmazható pirosítóként ( én kipróbáltam és hát nem működik, nem szép az eredmény )
Highlighter -ként viszont gyönyörű 😍 Akinek meleg altónusú a bőre azon nagyon jól mutat. :)
Bronze Glow : ez egy barna alapszín ugyancsak arany csillámokkal.
Na hát itt spórolhattak volna a csillámokkal, ha pedig matt lenne az lett volna a legjobb döntés. Szerintem nyáron jól tud mutatni és még bele is fér egy lebarnult bőrön ennyi csillám.
Egy meleg árnyalatról van szó, szóval ez konturozáshoz nem igazán használható . Őszintén szólva én a nagyon világos bőrűeknek sem ajánlanám. Rajtuk szerintem elég természetellenesen hat. Egyébként brutál pigmentált.
Teljes áron : 4500 ft
Akciósan : 2000 ft
Kendőzd el a bőrhibákat a korrektorral, amely az életkor előrehaladtával jelentkező 8 jelre hat. Colour Correct Komplexe tökélesen illeszkedik a bőr természetes tónusához. Tápláló összetevői fokozzák a bőr tápláltságát. Egy nagyszerű formula, amelynek hatására fiatalosabb és tökéletesebb lesz a bőr megjelenése.
Amikor megrendeltem nem igazán kedveltem , majd azt vettem észre, hogy szinte mindennap ezért nyúlok. A nem kedvelésnek a rossz árnyalat választás volt egyébként az oka .
Két árnyalatban elérhető
- Cool Porcelain ( világosabb )
- Warm Beige ( sötétebb )
Nem tudom miért de én a sötétebbet rendeltem meg, de mivel nagyon szeretem meg fogom venni a világosabb árnyalatot legközelebb.
Ennek a korrektornak az alapozóját már használtam, annyira azt nem érzem a magaménak, arról amúgy Itt írtam.
Ezt a terméket viszont tényleg kedvelem, még pedig amiatt mert annyira jó a formulája.
Ez az egyetlen korrektor ( eddig legalábbis ) amely nem ül bele az apróbb szemráncokba , nem emeli ki a száraz részeket és még hidratál is.
Szerencsére egy puha , műanyag tubusban van a termék így az utolsó cseppig ki tudjuk nyerni belőle, az ecsetes applikátorral pedig könnyen fel is vihető. Bár az eldolgozásához én egy smink szivacsot javaslok, azzal a legszebb az eredmény.
A fedését én egy közepesnek mondanám, de könnyen rétegezhető. Én a bőrhibáimra egy másik korrektort használok , a szem alatti területeken viszont ezt szeretem a legjobban , a fentebb említett okokból kifolyólag.
Teljes áron : 3500 ft
Akciósan : 2000 ft.
A ragyogó hatást nyújtó bronzosító stift hidratáló sheavajat tartalmaz. Lágyan simul a bőrbe, fokozza annak nedvességtartalmát. Csillámló részecskéi ragyogó, természetes hatású, nap csókolta hatást nyújtanak.
Bevallom őszintén amikor megrendeltem ezeket azt gondoltam, hogy rendeltem egy bronzosító és egy pirosító stiftet.
Viszont a leírás és a katalógus is, a rózsaszín verziót highlight -nak javasolja 😅 amit alá kell, hogy írjak mert pirosítóként nem igazán alkalmazható , de erről majd később.
Amikor teljesen kitekertem kicsit meglepődtem, hogy milyen kevés mennyiség ... viszont annyira kevés kell belőle, hogy szerintem el sem fogom tudni használni.
Az állaguk krémes , könnyen kenhetőek, könnyen eldolgozhatóak akár az ujjaink segítségével is , de a legszebb eredményt természetesen egy smink szivacs segítségével kapjuk.
Én mindig és nektek is javaslom , hogy fixáljátok egy Transparent púderral , ettől természetesebben is hat és tartósabb is lesz. A tartósságával egyébként púder nélkül sincs gond.
Coral Glow : egy púder rózsaszínes alap tónus , arany csillámokkal. Amint az a képen is jól látható elég sok benne a csillám , emiatt nem igazán alkalmazható pirosítóként ( én kipróbáltam és hát nem működik, nem szép az eredmény )
Highlighter -ként viszont gyönyörű 😍 Akinek meleg altónusú a bőre azon nagyon jól mutat. :)
Bronze Glow : ez egy barna alapszín ugyancsak arany csillámokkal.
Na hát itt spórolhattak volna a csillámokkal, ha pedig matt lenne az lett volna a legjobb döntés. Szerintem nyáron jól tud mutatni és még bele is fér egy lebarnult bőrön ennyi csillám.
Egy meleg árnyalatról van szó, szóval ez konturozáshoz nem igazán használható . Őszintén szólva én a nagyon világos bőrűeknek sem ajánlanám. Rajtuk szerintem elég természetellenesen hat. Egyébként brutál pigmentált.
Teljes áron : 4500 ft
Akciósan : 2000 ft
Írtam már egy bejegyzést a Bronzosító gyöngyökről is olvasd el azt is :)
Ti próbáltatok már Giordani Gold terméket ?
Mennyire voltatok elégedettek velük ?
Rena
Ti próbáltatok már Giordani Gold terméket ?
Mennyire voltatok elégedettek velük ?
Rena
Nekem is beváltak a Giordani Gold termékek. De most kedvet adtál, hogy a szempillaspirál alapot én is kipróbáljam. Köszi Reni ;)
VálaszTörlésÖrülök neki Anikó 😀😀❤❤
Törlés