Mennyasszonyt Karácsonyra
Jessie Patterston csak a nagy Ő-re várt egész életében. Azonban a dolgok eddig soha sem alakultak az elképzelése szerint. Már háromszor eljegyezték, ám mind a hármat fel is bontotta. Most azonban színre lépett Aiden, aki talán tényleg a nagy Ő lesz. Az egyetlen bökkenő, hogy Jessie nem tud arról, hogy a sármos idegen fogadott a barátaival, hogy még karácsony előtt megnősül.
Szuperkarácsony
Holly sikeres a munkájában, a szerelemben annál kevésbé - hozzá illő, helyes kollégáját észre sem veszi, hiszen ő a tökéletes férfit keresi. Egy napon álmai lovagjába ütközik, ám ahogy egyre jobban megismeri, rá kell jönnie, hogy a tökély nem feltétlenül az igazi. A nagy Ő talán eddig is a szeme előtt volt, csak nem ismert rá?
Siklik a havon
Hogy karácsonykor ne ragadjon a reptéren, Ashley Harrison kénytelen elfogadni az idegen Dash Sutherland segítségét, aki épp most bérelte ki az utolsó szabad autót. A közös utazás során jobban megismerik egymást a fiatalok, kiskutyát fogadnak örökbe és egy félreértés miatt egy izgalmas nyomozásba is belecsöppennek.
Szerelem a végzeten
Ennek a szerelmi történetnek a főszereplői Kate Backinsale és John Cusack, akik a karácsonyi bevásárlás alkalmával ismerkednek meg. Bár mindkettőjüknek komoly kapcsolata van, és nem engedik, hogy a dolgok komolyabbra forduljanak, a sors közbeszól…
Santa Baby
Mary Class (Jenny McCarthy) a Télapó lánya, akinek tartania kell a frontot, míg édesapja beteg. Bár keveset tud arról, hogyan is működnek a dolgok az Északi-sarkon, bele kell rázódnia, ha meg akarja menteni a karácsonyt.
Le a kalappal karácsony előtt
Mia egy keményen dolgozó alkalmazott a kisvárosi karácsonyi kalapboltban. Főnöke mégis arra kéri, hogy tanítsa be fiát, Nicket arra a pozícióra amire ő is nagyon vágyott. Mia zavarónak találja a helyzetet. Nick egy tökfaragás kapcsán összebarátkozik a fiával Scottal ám a nő hirtelen támadt reményei Nickkel kapcsolatban szerte foszlanak, amikor a férfi nem jelenik meg a versenyen. Ezután Nicknek el kell döntenie, hogy valóban a kisvárosban szeretne-e maradni, vagy tovább áll.
CsaIádot Karácsonyra
Hannah Dunbar televíziós tudósítóként dolgozik. Magányosan éli mindennapjait, mikor egy régi szerelme váratlanul megkeresi őt. Karácsony közeledtével azon tűnődik, hogy sorsa miként alakulhatott volna, ha 10 évvel korábban másképp dönt. Élete ekkor fordulóponthoz érkezik, és reggel egy ismeretlen helyen ébred fel.
Az utolsó vakáció
12 karácsonyi randi
Kamupasi – Karácsonyi eljegyzés
A harmincas éveiben járó Hillary egész életében próbált szülei kedvében járni, főleg előítéletekkel teli édesanyjáéban, aki eddigi minden döntését megkritizálta – főleg ha párválasztásra került a sor. Most azonban Hillary úgy érzi, hogy Jasonnel, a jóképű és sikeres ügyvéddel, aki még a kezét is megkérte, belenyúlt a tutiba, és a lány úgy dönt, hazaviszi őt a hálaadásnapi családi ünnepségre – és ezt jó előre is be is jelenti otthon. Igen ám, de mielőtt ez megtörténhetne, Jason dobja őt arra hivatkozva, hogy most a karrierje a legfontosabb. Nincs mit tenni, Hillarynak sürgősen találnia kell valakit, aki helyettesíthetné Jasont a családi hétvégén. Kapóra jön hát David , az interneten talált állástalan színész, akinek jól jönne egy kis munka, csakhogy egy sikeres ügyvédet nem is olyan könnyű eljátszani – főleg, ha az ember Hillary családi inkvizíciójával találja szemben magát.
Ti láttátok már valamelyiket ?
Esetleg a felsoroltak között van a kedvencetek ?
Rena
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése