2021. március 4., csütörtök

Elfogytak ( 2021. Február )

Sokat gondolkoztam rajta , hogy legyen e egyáltalán több Elfogytak poszt a blogon , mivel általában a Terméktesztes posztjaimban leírom egy-egy termékről a véleményem és az esetek 80-90 százalékában ez nem igazán szokott változni addigra mire elhasználom az adott kozmetikumot. Aztán végül is arra jutottam, hogy csak megmutatom havonta , hogy milyen termékeket használtam el előző hónapban illetve melyek azok amelyeket el sem használok mivel annyira nem vált be. 


A mostani posztban egy-egy termék típusból több is lesz, mivel elhatároztam ( remélem tudom is tartani magam hozzá ) , hogy nem fogok semmit sem ,, elhanyagolni " vagy épp engedni, hogy lejárjon a szavatossági ideje hanem szépen elhasználom a már megbontott termékeim. 


Kezdem akkor a tisztálkodással a sort , elfogyott egy Palmolive Naturals Delicate Care és egy Isana Vanille tusfürdő melyeket szerettem , mivel mindkettő krémes állagú , nem szárították a bőrünk, jó az illatuk, nagy habokat képeztek , nyilván a Palmolive jobban hidratált . Amit viszont nem szerettem és a mai napig bánom , hogy megvettem ( ajándékkosárban vásároltam egy ugyancsak 150 ml-es testápolóval és egy pici szappannal kemény 3500 ft -ért ) az a Raphael Rosalee Gránátalmás tusfürdő , nagyon nem éri meg az árát mivel kb.: annyit tud, mint az Isana tusfürdők.


Imádtam a Bük Thermal szaunasót , amiről már a csomagolás is levált 😀 semmi nem tette olyan bársonyossá a bőröm , mint ez a termék . Szerettem ugyancsak ettől a márkától a testápolót is , amit inkább nyár végén  használtam napi szinten de  még pár használatra elegendő mennyiség volt benne így most kivégeztem . A Himalaya  ragyogást fokozó testápolója azonban nem lett a kedvencem . Nem rossz egyébként , hamar beszívódik igazából , a hidratáló hatása sem rossz de az illata az nekem nagyon nem jött be. Egy enyhe gyógynövényes illat egyébként , ami engem nagyon zavart a használatot követően. 


Ha kéz és lábápolás akkor Oriflame , az ilyen típusú termékeket szinte csak innen szerzem be. Mindkét lábspray -t szerettem nyáron annyira jó érzés ezekkel fújkálni a lábainkat , mert szuperül hűsítik , télen pedig cipőkbe is szoktam őket fújkálni. A fehér flakonos a Feet Up Comfort élénkítő lábspray a mellette lévő kisebb szürke pedig a Feet Up Advanced 36 órás lábspray , ugyan ebből a termékcsaládból a Feet Up Advanced sarokápoló regeneráló krém  már pár használat után szépen rendbe teszi a kirepedezett sarkakat , ez nagy kedvenc a családban. 😊 Aztán itt van a Be Merry kézkrém ami egy Karácsonyi limitált kiadású termék volt , az illata az valami fenomenális , fahéj és alma. Sajnos az én kezeimhez kevés a tudása ,  főleg ilyenkor a hideg allergiámra de az illata miatt elkenegettem. Amit viszont szerettem használni esténként az Swedish Spa kézmaszkja , ami egy nagyon zsíros , masszív krém, bár ez sem jelentett teljes megoldást a problémámra 😕

Oriflame Feet Up teszt

Oriflame Swedish Spa teszt


Nagyon szerettem a Fa Island Vibes Fiji Dream deospray , amit mindenképp újra fogok venni . Ahogyan az X-epil nedves intimtörlőkből is van mindig itthon / velem. 😊



Végre elhasználtam ezeket az Oriflame-es hajformázókat is , azért írtam , hogy végre mert nem használok gyakran sem hajlakkot sem habot... nem tudom miért . Ezek viszont jók voltak , mert nem ragadt a hajam a habtól és nem lett beton kemény sem a hajlakktól. 😉 Viszont nem is szeretnék erről többet mivel már nem forgalmazza őket az Ori. Amit viszont igen az az Eleo hajerősítő hajolaj amit elhasználtam de igazából én nem vettem észre ennek használatával sem túl sok változást a hajamon, ezt nem veszem újra viszont a testvérét nagyon szeretem , arról lentebb lesz a teszt. 😊




Na igen sokat áradoztam már Nektek az Oriflame Pure Skin termékeiről , nem tehetek róla számomra még mindig ezek a legjobb arctisztítók, ezekből mindig van itthon. Most a képen éppen a Pure Skin 2 az 1-ben arctisztító és arcradírt láthatjátok , őt használtam el. Ahogyan a Pure Skin arctisztító maszkját is mindig újra veszem , mert nagyon szépen tisztítja a pórusaim is. 


Végül két sminktermék fogyott el , az egyik egy régi Revers bronzosító ami valami 400-500 ft -ba került , viszont imádtam mert annyira szép természetes hatású volt. Érdemes szétnéznetek a Revers háza táján mert iszonyat jó cuccokra lehet bukkanni a márkánál pár száz ft-ért. Az Oriflame Giordani Gold öregedésgátló alapozómat is elhasználtam, imádtam de már ezt sem forgalmazzák. 😒

Na ennyi lett volna ez a poszt. Ti miket szoktatok viszonylag rövid idő alatt elhasználni ? A posztban szereplő termékek közül Ti próbáltátok már valamelyiket ? 

Rena 

5 megjegyzés:

  1. A Fa dinnyés spray az nálam is mindig megtalálható a polcon! 😊 Nagyon szeretem az illatát! A Revers márka számomra újdonság, lecsekkolom 👍😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) mindenképp csekkold :) Tényleg vannak nagyon jó dolgok a Revers-nél

      Törlés
  2. A Fa fiji illatot én nagyon imádtam, illetve az oriflame nálam is 5* ha lábápolásról van szó. Esetleg sminktermékeit próbáltad már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tamara köszönöm a válaszod :) Viccelsz ? Kb.: 3 évig csak Oriflame -től vásároltam sminket :)))Van egy csomó teszt a blogon :)))

      Törlés
  3. A Fa fiji illatot én nagyon imádtam, illetve az oriflame nálam is 5* ha lábápolásról van szó. Esetleg sminktermékeit próbáltad már?

    VálaszTörlés