Én már próbáltam tőlük az Even Out termékeket is, melyek a pigmentfoltok halványítására ajánlanak , azokat nagyon szerettem.
Most pedig akkor nézzük mi a helyzet a zsíros bőrre szánt termékekkel.
Tehát ez a bejegyzés az Optimals Hydra Matte termékekről fog szólni.
Először is nézzük az Optimals Hydra Matte mattító bőrkiegyensúlyozó nappali folyadékot zsíros bőrre
Maga a termék a nevével ellentétben nem folyadék, inkább egy hígabb krém, ami fehér színű.
Én kb.: két pumpálásnyit szoktam használni belőle, iszonyat hamar beszívódik, és tényleg mattít. Ami hiányérzetet kelt bennem, hogy a használata után én nem igazán érzem , azt az igazi hidratált bőr érzetet , viszont beszereztem ugyan csak az Optimals -től egy hidratáló szérumot, ebből egy cseppet adok hozzá, és így már egész jól működik.
A másik termék pedig amit éjszakára használok ugyan csak az Optimals márkától : Optimals Hydra Matte mattító éjszakai krém zsíros bőrre
Ez már egy tégelyes kiszerelés , egy enyhe menta zöld színű zselés állagú termék. Ő is szépen mattítja a bőrt, itt viszont már érzem, hogy hidratálja , táplálja a bőröm. Ez a termék is hamar beszívódik. Nem hagy maga után ragacsos érzetet, mikor ezt használom reggelente nem ébredek úgy , hogy tiszta olajos a bőröm, helyette hidratált és üde :)
Összegezve: mindkét terméket nyugodt szívvel ajánlom zsíros bőrre, mindkettő hozza amit ígér. Ahogy beáll a hűvösebb idő, az én bőröm felső rétege eléggé ki tud száradni, olyankor már táplálóbb termékekre van szükségem ( Novage ) viszont nyáron tökéletesen beváltak.
Biztosan fogok még próbálkozni Optimals termékekkel
Ti mit gondoltok ezekről a termékekről ?
Rena
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése